The Band

Huh. Nem sokára vége a koncertnek… . Ez az utolsó szám…tömegközepén állok és tapizom Pete-et (grr). Nagyjából fél óra után sikerült kijutnom a stadionból. Hűvös augusztus vége este. Minden cucc a táskámban, amit alá akarok íratni. Újabb fél óra után megtaláltam az öltözők felé nyíló kapu, ahol hatalmas volt a nyüzsgés. Minden felé rajongók, és a koncerten dolgozók (na, ezt jól meg mondtam…). Nem nagyon tűntem fel senkinek ezért egy órát nyugodtan állhattam (ülhettem), de a fogyó ember tömegbe egyre többen kezdek furán méregetni, így hát inkább bementem egy bokor mögé (nálam ez teljesen megszokott, ahogy sok más hülyeség is). Legkitartóbb rajongók is elmentek két óra után, ahogy az emberek nagy része. Már én is feladni készültem, mikor…ajtónyitódás ütötte meg a fülem. Mint egy nyúl kiugrottam a bokorból. Ó a büdös…nem ők azok! Na, jó! Hazamegyek! Annyi! Hátat fordítottam mindennek és utoljára visszanéztem, de mennyire jól tettem! Meg pillantottam őket! Életem szerelmeit, megmentőim, az életeim! Akik most készülnek hazamenni és beszállni a kocsijukba! A francba! Konkrétan visszarepültem a kapuhoz, ahol az erős fénybe azonnal megpillantottak és kedvesen rám mosolyogtak. Hozzá teszem akkor fagytam le.
-Szia!-mosolyogott rám először Patrick OMG!!!-Képet? Autogramot? Esetleg mind kettőt. Na, most a történethez hozzá tartozik, hogy négy fáradt, de mégis kedves szempár várta, hogy csináljak valamit. Hannah Sophia Stewart! Azonnal szedd össze azt a kattant, retardált fejed és szólalj meg!!
-I-igen! Képek és autogramot szeretnék!-elég jó hallásuk lehet, mert még saját magam se hallottam…
-Jaj, gyere be!-nyitotta ki Patrick a sötétzöld kaput, amin félénken léptem be.
-És egyébként mióta állsz itt?-elegyedett szóba Pete, miközben bőszen irkálták a cuccaim.
-Húú, két órája nagyjából!-mondtam egy kis töprengés után.
-Huh, te aztán kitartó vagy!-nevetett elismerően Patrick, mire pironkodva megvontam a vállam.
-És tetszett a koncert?-kérdezte megint csak Patrick.
-Igen, és a Centuries volt a legjobb! Meg a My songs…a két kedvencem!-mondtam kicsit feloldódva. A nagy „OMG itt vannak előttem!!!”-ből. Mikor sikerült a már szent ereklyévé avatott dolgaim aláírniuk, jött a nagy kérdés. Hogy legyünk lefotózva.
-Hát, nem is tudom…-gondolkoztam el.
-Gyere ide!-intett Patrick. Hatalmas, göndör fürtjeim megigazítva melléjük léptem. Végül egy sima, közel állós, ölelős kép lett (Patrick és Andy között álltam).
-Köszönök szépen…mindent!-mondtam végül vigyorogva, mint a tejbe tök. A búcsú…többet nem látom őket valószínűleg. Magamhoz méltó búcsú kell! Minden erőm összeveszve egyesével rájuk vetettem magam, és egy-egy puszival búcsúztam (természetesen kutyát játszva megszaglásztam a nyakukat).-Húú, hoztam alkoholos filcet! A karomra kaphatok egy utolsót?-nyújtottam feléjük az említett fekete tollat. Bal kezemre került Joe és Pete aláírása, a jobbra pedig Patrické és Andyé.-Sziasztook!-ugrándoztam ki integetve, miközben visszatartott nevetéssel néztek (jó talán kicsit olyan voltam, mint egy fogyatékos…). Indulni akartam, mikor rájöttem, hogy fogalmam sincs, hogy jutok haza.
-Őőő…nem tudjátok, esetleg erre milyen jármű jár?
-Egyedül vagy?-kérdezte Patrick felvont szemöldökkel.
-Nagyszüleimnél nyaralok csak.-vontam meg a vállam.-Anya otthon van Los Anglesben, apa is, csak éppen a város másik felében, egy másik nővel. Az öcsém elvileg valahol itt van…-néztem körül.
-Értem. És az öcséd hány éves is?-kérdezte félve.
-Öt.-vontam meg a vállam.
-És elhagytad?!-döbbent le Pete a legjobban (öt éves fiú a van, nem csodálom).
-Nem hi…-kezdtem volna bele, de mellém ugrált a kis hülye. Fekete, enyémhez hasonló göndör fürtjei rakoncátlanul lógtak a formás kis arcába, a ráadott mini méretű FOBos póló gyűrötten és koszosan lógott rajta.
-Hanci, ők, akiket nagyon szeretünk?-kérdezte a saját édes kishangján, ami reggel hatkor a világ legidegesítőbb dolga a világon.
-Aham!-bólintottam a lábamhoz ölelve. Apukák sokasága (jó, csak Joe-nak van egy pici lánya Ruby, Pete-nek meg Bronx és Saint Laszlo) vigyorogva nézte a kis öcsikém, aki az ujjaimmal játszott.
-Bemutatod a kis fürtöst?-nézett először rám Pete.
-Persze! Ő itt ifjabbak Idegesítő Pisis Hiszti Király!-mondtam, mire felvont szemöldökkel mosolyogtak.-Jó vicceltem! Szóval Adam Jacke Stewart. De csak Adam. Vagy Ad, Ady, Hisztis, Lego, Pizza 1. … .-soroltam a beceneveit.
-Igen, ő meg Hannah, Hanci, Hapci, Palacsinta képű, Pizza 2.-sorolta, mire a srácok felnevettek.
-Egyébként miért Pizza 1. és Pizza 2.?-kérdezte Joe.
-Imádjuk a pizzát. Anya rengeteget dolgozik, amúgy se egy nagyszakács, ezért jobb híján pizzát szoktunk rendelni.-vontam meg a vállam.-Egyébként hol voltál?-kérdeztem Adamnak címezve.
-Hát koncerten, aztán a pénztáros néni mellett!-magyarázta.
-Koncerten? Nem taposták szegénykét össze?-kérdezte Patrick ijedten.
-Áh! Végig a hátamon vagy a nyakamba ült! Zsibbadok is rendesen. Újszülött kora óta FOBot hallgattatok vele! Sőt, amikor anya hasában volt is hallott titeket!-mondtam nevetve.-Meg amúgy is rockot. Apa mellett nem is lehetett volna mást hallgatni.
-Hogy-hogy?-kérdezte Patrick.
-Apa zenész. Vagyis régen az volt. Énekes, de tud gitározni és zongorázni is. Most már inkább feltörekvő bandáknak ír számokat, meg producerkedik.-magyaráztam. Igazából elég furcsa volt, hogy csak így elbeszélgetnek velem… .-Viszont nekünk muszáj mennünk, mert nagyi mérges lesz…vagyis ő már tuti alszik, de papa lehet nem… .-gondolkoztam.-Na mindegy! Sziasztok! És nagyon köszönünk mindent! Nagy jó volt a koncert!-mosolyogtam izgatottan.
-Sziasztok!-nézett föl rájuk Adam is, akinek a kezét megfogva elindultam.
-Várjatok!-kiáltott utánunk Patrick, mire kérdő tekintettel visszafordultam.
-Tessék?-léptünk vissza.
-Merre felé lakik a nagymamátok?
-Öm…ha utca név jó, a Lincoln Street 440.-mondtam felhúzott szemöldökkel.
-Hazaviszlek titeket!-mosolygott, én sokkot kaptam, Adam pedig értetlenül nézett engem.-Ne mászkáljatok ilyen későn egyedül az utcán…veszélyes!-mondta határozottan. Falfehér arccal álltam előtte. Pete, Andy és Joe szinte egyszerre indultak el, mi pedig még ott voltunk.-Mindjárt jövök, csak bent hagytam a kabátom!-mondta, majd befutott az épületbe.
-Adam…életem elérhetetlen szerelmével fogunk együtt utazni…Patrick Stump hazavisz minket…-motyogtam magam elé.
-Jaj, Hapci hagyd már abba!-húzta össze rövidke szemöldökét Adam.
-Mehetünk! Gyertek!-lépett mellénk Patrick. Ez gyors volt. Mint jó rajongó tudom, milyen kocsija van, ezért nem kellett mondani merre (na, jó, azért se mert az volt az egyetlen autó mellettünk…). Kellemes illatú autóillatosító illata csapta meg az orrom, amikor beszálltunk. Hátra szálltunk Adam-mel, én a jobb ajtóhoz, ő pedig középen mellettem.
-Akkor, majd navigálj, kérlek!-mosolygott a visszapillantóba, mire bólintottam. Az út nagy részében beszéltetett minket Patrick (én is őt…kissé…extázisba estem a válaszaitól), így hamar eltelt az út sajnos… .
-Itt most balra!-mondtam, mikor már elég közel voltunk.-Ééés, ez az a ház!-nézelődtem zsiráfot játszva.-Hát…köszönjük, hogy hazahoztál!-mondtam, miközben kedvenc kis göndöröm övével bajlódtam.
-Nagyon szívesen! Remélem, még találkozunk!-nevetett, miközben konkrétan a gyerekkel együtt kirántottam az övet.
-Én jobban!-vágtam rá azonnal, mire felnevetett!-Öm…jó éjszakát!-nyitottam ki a kocsi ajtaját.
-Nektek is!-bólintott mosolyogva, majd mikor kiszálltunk és az ajtóhoz mentünk elment… . A házban sötétség uralkodott. Papa és mama is aludtak… . Huh. Ezt megúsztuk. Először Adam fürdött (szerencsére van olyan ügyes hogy egyedül is tud fürdeni, nekem csak meg kellett engednem neki a vizet), aztán, gyorsan adtam neki (és magamnak is) enni, majd fog mosás és alvás. Szerencsétlen gyerek konkrétan fogmosás közben majdnem belefejelt a csapba a fáradtságtól, de végül baleset nélkül megúsztuk az alvást… .